FALIKÉPEK - MANDALÁK

  

   A mandala kört jelent. Szimbolizálja az élet körforgását, teljességét, tökéletességét. Megtaláljuk keleti és nyugati kultúrákban, a természetben egyaránt: egy virág, csigaház, rózsaablak, kupoladísz, buddhista mandala, kelta csigavonal. A különböző hagyományok régóta használják e formákat a tudat tágítására, gyógyításra, mivel a formák ritmikussága, a mandala szimbólumai, színei képesek harmonizálni testünk, lelkünk rezgéseit, beindítani öngyógyító erőinket, megnyugtatni vagy gondolatot ébreszteni. A mandalák készítése, színezése önmagában is egy meditáció, gyógyító folyamat, ismert terápiás módszer.

Szívcsakra lótusz


A lótusz virág a teljesség, a tiszta szellem jelképe. A mocsárból nő és a fényben bontja ki szirmait. Minden keleti kultúrában szent növény. Rügye, virága, magja a múltat, jelent, jövőt szimbolizálja. A rózsaszín az elfogadást, befogadást erősíti, míg a zöld a szívcsakra és egyben a remény színe. A mandorla alakzat egyesíti a Eget és a Földet, az apró, aranyszállal kihímzett mintázatok mindegyike egy-egy életfa.

Mérete: 60 cm átmérő
Anyaga: pamutvászon, organza, fémszálas és nejlon cérna

 

A Vízöntő csillaga 1


A Vízöntő jegy és az Uránusz pezsdítő energiáit hordozza ez a mandala,
segítve azokat, akik valami újhoz, különlegeshez szeretnének fogni,akik nyitottak a változásra, nagy ugrásra.

Anyaga: pamutvászon

 A Vízöntő csillaga

 

A Vízöntő csillaga 2


A Vízöntő jegy és az Uránusz pezsdítő energiáit hordozza ez a mandala,
segítve azokat, akik valami újhoz, különlegeshez szeretnének fogni,akik nyitottak a változásra, nagy ugrásra.

Anyaga: pamutvászon

 A Vízöntő csillaga

Csodaszarvas mandala


Két változatban készült el, az egyik natúr lenvászonra pamutvászon anyagokból, a másik festett pamutvászonra velúrból és pamutvászonból. Az őstörténet csodaszarvasát ábrázolja népi motívumokkal.

Csodaszarvas kép

 

A visszaforduló csodaszarvas mandala.

Mérete:100×100cm

Anyaga lenvászon, pamutvászon,

Szavanna

Afrika hangulatát idézi ez a zsenília technikával készült mandala. Színeivel élénkítheti, harmonizálhatja a szerelem sarkot.


Mérete: 67cm
Anyaga: pamutvászon, selyem, molinó
 

Szavanna

Naplemente

Zsenília technikával készült ez a tájkép mandala. Több réteg anyag csíkokban levarrva, majd felvagdosva, kirojtosodva adja ezt a különös hatást. A rétegek kibújnak egymás alól, a színek így keverednek össze.


Mérete: 57cm
Anyaga: pamutvászon
 

Naplemente

A Vízöntő jegyében

Új utak kereséséhez, terhes kötöttségek megszüntetéséhez, a szabadság eléréséhez, megtartásához nyújthat segítséget ez a minta.


Mérete: 67cm
Anyaga: pamutvászon
 

A Vízöntő jegyében

Nőszirmok

A keresztény szimbolikában a nőszirom Mária virága. Neve a görög szivárványra utal. A középen viruló kövirózsa nedvét a népi gyógyászatban gyulladáscsökkentőként használják pl. fülgyulladás vagy a női szervek gyulladása esetén. Ez a minta segíthet az érzelmi problémák megoldásában, az elfogadásban, megszüntetni a belső ellenállásból származó feszültséget.

 
Méret: 67cm átmérő
Anyaga: pamutvászon, molinó
 

Nőszirmok

Csakrák

Egy magyar szűrminta az alapja ennek a mandalának, amely a hét csakrának megfelelő színekkel ismétlődik hétszer. Frissíti, tisztítja, harmonizálja a csakrákat.

 
Mérete: 100x100 cm
Anyaga: pamutvászon, organza, fémszálas cérnák
 

CSAKRÁK

A Nap virága mandala

Színeivel a napfonatot és a kettes csakrát erősíti ez a mandala. Fheng Shui szerint a szerelem sarokba illik, de tehetjük oda, ahol több erőt szeretnénk vinni az életünkbe.

 
Mérete: 65 cm
Anyaga: pamutvászon
 

A Nap virága mandala

Nap és Hold

A férfi és női oldal jin és jang kiegyensúlyozására, harmonizálására alkalmas ez a mandala. Erősíti az egészséges önbizalmat és a kapcsolatot a tudatalattival, intuitív énünkkel.


Mérete: 100x100 cm
Anyaga: Pamutvászon, organza, fémszálas cérnák

Nap és Hold

Egyensúly

A Nap és a Hold energiája kiegyensúlyozza jobb és bal oldalunkat, harmonizálja férfias és nőies energiáinkat, a jint és a jangot, összhangot teremt gondolkodásunk és érzelmeink között.


Mérete: 60 cm átmérő
Anyaga: pamutvászon, fémszálas cérnák, vatelin
 

Egyensúly

Gondviselés

Ezt a mandalát a 8 éves Luca lányomnak készítettem. Azt mondta, ez csak az övé, ami igaz is, de megengedi, hogy más is beköltözhessen egy hasonló virágba.

 
Méret: 65 cm átmérő
Anyaga: pamutvászon, vatelin, fémszálas cérnák
 

Gondviselés

Újjászületés 1

Az Ég és Föld kapcsolódik össze ebben a kettős spirálban, alakít és formál, erősen tüzes, Plutónikus hatással bír. Segíthet azoknak, akik megrekedt élethelyzetükből szívesen újjászületnének.


Mérete: 150x100 cm
Anyaga: pamutvászon
 

Újjászületés

Újjászületés 2

Az Ég és Föld kapcsolódik össze ebben a kettős spirálban, alakít és formál, erősen tüzes, Plutónikus hatással bír. Segíthet azoknak, akik megrekedt élethelyzetükből szívesen újjászületnének.


Mérete: 150x100 cm
Anyaga: pamutvászon
 

Újjászületés 2

Áradás

Az érzések megtisztulasát, belső tűz, lelkesedés szabad áramlását segítheti ez a mandala.


Mérete: 150x100 cm
Anyaga: pamutvászon
 

Áradás

Rózsaablak 1

A négy elem színeit hordozza a közismert rózsaablak mintája. Tizenkettes felosztása a tizenkét jegynek felel meg. Ahol a négy elem jelen van, középen megjelenik az ötödik elem, az éter is.


Mérete: 70×70 cm
Anyaga: pamutvászon
 

Rózsaablak

Rózsaablak 2

A négy elem színeit hordozza a közismert rózsaablak mintája. Tizenkettes felosztása a tizenkét jegynek felel meg. Ahol a négy elem jelen van, középen megjelenik az ötödik elem, az éter is.


Mérete: 70×70 cm
Anyaga: pamutvászon
 

Rózsaablak

Magyar népies mandala

Eredeti erdélyi motívumokkal készült mandala. A virágokat körbe rendeztem, így olyan lett, mint a mesebeli kerekerdő, ahová a szegény parasztlegény elindul szerencsét próbálni. A mesék e motívuma a lelki ösvény keresésének szimbóluma, aki pedig sikerrel megjárja az utat, legyőzi sárkányait, kiállja a próbákat, elnyeri a királylány kezét, az tulajdonképpen lelki üdvösségét leli meg.

 
Mérete: 90×90cm
Anyaga: lenvászon, batikolt pamutvásznak
 

Magyar népies mandala

Csillag

Egy számítógépes fraktálminta adta az ötletet ehhez a csillaghoz, amit meleg őszi színekből varrtam meg. Ezek a színek a kettes, hármas csakránkat aktiválják, de más színekkel más hatásokat érhetünk el. A kék a torok, a lila a harmadik szem, a zöld a szívcsakra erősítésére alkalmas.


Mérete: 80×80 cm
Anyaga: pamutvászon
 

Csillag

Őszi sugarak falikép

Ez a garnitúra franciaágy takaróval, faliképpel, falvédővel és párnákkal készült, eredetileg őszi, meleg színekkel. Azóta a falvédőből és párnából készült több változat, kékes-lilás színvilágban is. A méretek, színek igény szerint változtathatók.


Falvédő mérete: 140×60 cm, 150×70 cm
Falikép: 65×65 cm
Párna: 45×45 cm
Anyaga: pamutvászon, vatelin
 

Őszi sugarak falikép
 
Őszi sugarak garnitúra
More staff: Interactive Wall Hangings for children's room

 

Submit Your site        -         Copyright Interaktív falvédö Horvath Katalin