|
Az ember ősidők óta díszíti környezetét, otthonát rajzokkal, festményekkel, tárgyakkal.
Ma többnyire esztétikai okokból tesszük ezt, de régebben az ember tudatában volt az őt körülvevő tárgyak,
rajzok, szimbólumok energiarezgésének, környezetmódosító hatásának.
Egy lakásba belépve, az első látványon és az illatokon túl,
kis figyelemmel érzékelhetjük az otthon „légkörét”,
amely szorosan összefügg a benne elhelyezett tárgyak összhangjával és az ott lakók érzelmi,
gondolati világával.
Minden, amit létrehozunk, először a gondolatunkban születik meg,
majd energiát fektetünk a belső kép fizikai megvalósításába.
A kész alkotás magán hordozza ezt a tudati rezgést, ami a színek, formák, mintázatok,
szimbólumok és nem utolsósorban maga a készítő gondolatainak, érzéseinek egyedi kombinációja.
Ránézve a kész munkára magunk is eldönthetjük, mennyire „tetszik” vagy éppen „nem tetszik” a mű.
Ez valószínűleg a belőle áradó energiáknak is köszönhető. Érdemes tehát körültekintően megválasztani,
hogy mit engedünk be a lakásunkba, gyermekeink szobájába,
milyen láthatatlan erőket hagyunk tartósan hatni magunkra.
|